KEZDD EL IDŐBEN

TENISZOKTATÁS ISKOLÁS FIATALOKNAK

2024. évi Gyerektenisz Versenynaptár

2023. évi Gyerektenisz Versenynaptár

2022. évi Gyerektenisz Versenynaptár

Mozgó Cívis Kupa ’21

Október 16-án lesz az év utolsó gyerekversenye ezúttal a Kerekestelepi Strandon. Várunk minden érdeklődőt szeretettel 6 és 18 éves kor között....

A 2019/2020. tanévi Tenisz Diákolimpia® felfüggesztéséről

A jelenlegi körülményeket figyelembe véve és szem előtt tartva a koronavírus terjedésének megfékezését 2019/2020. tanévi Tenisz Diákolimpia®...

AZ ISKOLATENISZ BEMUTATÁSA

/// Általános

1995-ben a Nemzetközi Tenisz Szövetség (ITF) egy új, – teniszt népszerűsítő – programot indított a nyugat-európai országokban azzal a céllal, hogy az új extrém sportok iránti érdeklődés ne fordítsa el a sportolni vágyókat a klasszikus sportágak – mint például a tenisz – felől. E célból indították az első mini-tenisz és iskolatenisz programokat Európa szerte. Magyarország – a Magyar Tenisz Szövetségen keresztül – 2000-ben csatlakozott a kezdeményezéshez, Debrecenben pedig jelenleg is több iskola ápolja évek óta a kapcsolatot az országos iskolatenisz programmal. 

/// Célok

A program elsődleges célja a teniszsport népszerűsítése a kisiskolás korú gyermekek nevelése, tehetséges fiatalok felkarolása, magasabb szintű teniszprogramokba történő bekapcsolása, a magyar utánpótlás létszámának növelése. De nem kell mindenkinek versenyzőnek lennie, ezért a program kiváló lehetőség a teniszt, mint szabadidős játékot elsajátíttatni vágyók körében is.

/// Előnyök

„A tenisz korai korban történő elsajátításával javulnak a gyerekek fizikai, intellektuális, mentális, erkölcsi és szociális képességei is.”

Változatosabbá válik az iskolai sportolás és már a korai években jelentősen javul a gyerekek motoros, koordinációs képessége.

/// Debrecenben

Debrecenben 2000 óta működik folyamatosan az iskolatenisz, ahol jelenleg 6 általános iskola áll szoros kapcsolatban a programmal. Évről évre nagy érdeklődéssel, magas létszámmal induló csoportokkal büszkélkedhetnek az iskolák (Hatvani István Általános Iskola, Kossuth Ált. Isk.), ahol saját, korszerű teniszfelszereléssel (ütők, labdák, bóják, koordinációs eszközök) sajátíthatják el a résztvevő gyerekek a tenisz fortélyait. Az iskolatenisz további sajátossága, hogy a szülőknek nem kell ide-oda szaladgálni a gyerekekkel az iskola után, mert a foglalkozások helyben az iskolában zajlanak.

DEBRECENI, HAJDÚ-BIHAR MEGYEI ISKOLÁK ÉS LEHETŐSÉGEK

Hatvani István Általános Iskola

4028 Debrecen Kardos utca 18-24.

Edzések: Hétfő 16:00 – 17:00

Kedd: 14:00 – 15:30

Szeretnél itt teniszezni?

EDZŐ

Lipták Dániel

Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája

4024 Debrecen Kossuth utca 33.

Edzések: Péntek: 14:00 – 15:00

Szeretnél itt teniszezni?

EDZŐ

Lipták Dániel

AKIK ISKOLATENISSZEL KEZDTÉK

Almási Ádám

Almási Ádám

teniszedző

2001-ben kezdtem teniszezni az Árpád Vezér Általános Iskolában. 2002-től Debrecen – Pallagon a Tatár TC-ben folytattam. 2012-ben kezdtem edzősködni iskola mellett, amit ma már főállásban végzek.

Játékosként elért eredményeim:

– Korosztályos Vidék Bajnokság Nyíregyháza csapat III.hely

– Korosztályos Vidék Bajnokság Nyíregyháza páros III.hely

– Buda-Cash Korosztályos Magyar Bajnokság Budapest páros II.hely

– Területi Mesterverseny Nyíregyháza Egyéni I. hely

– Korosztályos Vidékbajnokság Balatonboglár csapat I.hely

– Korosztályos Vidékbajnokság Szeged páros II.hely

– Korosztályos Vidékbajnokság Szentes egyéni II.hely

– Korosztályos Vidékbajnokság Balatonboglár F18 csapat III.hely

– 2010. Felnőtt Vidékbajnokság Gyula Páros III.hely

Juhász Pálma

Juhász Pálma

teniszedző

2001-ben a Dózsa György Általános Iskolában kezdtem el teniszezni Botos Julianna és Kiss László irányításával. Következő évtől kezdve a Tatár TC versenyzőjeként jártam a korosztályos versenyeket.

Korosztályos válogatott kerettagként az évek során számos külföldi versenyre is eljutottam, valamint Női I. osztályú és Szuper Ligás csapatokat is erősítettem. 

A tenisznek köszönhetően sportolói ösztöndíjjal 2013-tól a Kansas State University női teniszcsapatának tagja, míg 2017 szeptemberétől másodedzője voltam.

Legfontosabb eredményeim:

-Felnőtt Magyar Bajnok párosban, 2012-Budapest

-Felnőtt Vidék Bajnok egyéni és páros, 2011-Paks

-8-szoros Korosztályos Magyar Bajnok egyéni és páros

-7-szeres Korosztályos Vidék Bajnok egyéni, páros és csapat

-Magyarország jó tanulója – jó sportolója, 2012

– Az év hajdú-bihari sportolója szakmai díj győztese, 2007

Solymosi Nándor

Solymosi Nándor

teniszedző

1998-ban kezdtem el teniszezni az akkori Böszörményi úti Általános Iskolában, most már Árpad Vezér Általános Iskola Györffy Imre bácsi vezetése alatt egy iskolatenisz keretén belül. Később, a Debreceni Egyetemi Atlétikai Club-ban (DEAC) Buglyó Sándor nevelőedzővel folytatott komoly munka eredményeként a DEAC II.Osztályú csapatát erősítettem az 1-es pályán, mind egyéniben és párosban.

12 éves koromtól a Magyar Tenisz Szövetség válogatott tagja voltam. Mindemellett bekerültem az országos ranglista legjobb 10 teniszezője közé és a “Tízek Bajnokságba” is meghívtak, ahol VII. helyezést értem el.

15 éves koromtól magyar első osztályú versenyeken indultam, ahol kiemelkedő eredményeket értem el és 17 éves koromban bekerültem a top 40-be a hivatalos magyar ranglistán, ami első osztályú minősítést adott.

Főbb junior és felnőtt eredmények:

1. 4-szeres döntős korosztályos vidékbajnokságokon

2. Korosztályos ranglista legjobb 10 helyezettje

3. Felnőtt Magyar Ranglista 10. helyezettje

4. 2008 – Kőszeg SE I. osztályú csapat tagja az 1-es pályán

5. 2009 – Kőszeg SE tagja a 2-es és 3-as pályán a Szuperliga csoportban

6. 2010 – Tatár-Debmut TC Szuperliga tagja a 2-es pályán

7. Többszörös junior válogatott 2008-ban az Egyesült-Államok-beli Lees-McRae Egyetemről elfogadtam egy teljes körű sport es tanulmányi ösztöndíjat, ahol a “Bobcats” egyetemi csapat színeiben az 1-es pályán játszottam 4 évig.

Főbb eredmények az Amerikai-Egyesült Államokban:

1. Az Év Teniszezője 2008 es 2009

2. NCAA (egyetemi ranglista) ranglistán 16. egyéniben

3. NCAA (egyetemi ranglista) ranglistán 23. párosban

4. Lees-McRae Egyetem legkiemelkedőbb sportoloja 2009 és 2010

5. Lees-McRae Egyetemet a top 15-be juttattam az NCAA ranglistán (egyetemi ranglista)